Megelőzés és védelem

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal békéscsabai befogadó állomása „Megelőzés és védelem” címmel pályázatot nyert, mely 2008. december elsejével kezdődött és 2009. május 15-én fejeződik be. A projekthez nyert vissza nem térítendő támogatás összege 6.678.515 Ft, melyet 100%- ig felhasználhat a főpályázó illetve a konzorciumi partnerek, azaz a Menedék Egyesület és a Cordélia Alapítvány.



Tender kiirás

1. Háttérinformáció

A Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület Magyarországon élő, és itt maradni szándékozó menekültek és más – szociálisan rászoruló – bevándorlók társadalmi beilleszkedésével foglalkozik.

Több mint egy évtizedes segítő munkánk során kialakítottunk egy olyan komplex szolgáltatási rendszert, amelynek segítségével menekültek és más külföldiek ezreit támogattuk abban, hogy hazánkban új otthonra találjanak. Rendszeresen szervezünk képzési programokat és csoportos foglalkozásokat is, itt általában önkéntesek dolgoznak. Fontosnak tartjuk az évek során felhalmozódott szaktudásunk átadását más szakembereknek, az utóbbi években több sikeres képzést szerveztünk számukra.



Bevándorlók beilleszkedésének elősegítése a diszkrimináció leküzdésével

Az Európai Unió Átmeneti Támogatási Programja és a Szociális és Munkaügyi Minisztérium által támogatott projekt célja a faji, nemzetiségi hovatartozás, bőrszín, vagyoni helyzet, és a vallási, világnézeti meggyőződés alapú diszkriminációs esetek feltárása és szankcionálása, valamint azok csökkentése, a Magyarországon élő bevándorlók társadalmi beilleszkedésének elősegítése érdekében.



Meghívó

Kedves Partnerek, Kollégák, Barátok!

Decemberben lezárul a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület Equal támogatásból megvalósított több éves projektjé-
nek utolsó fázisa, melyben a menekültekkel és bevándorlókkal dolgozó szakemberek és önkéntesek készségfejlesztésével
foglalkoztunk. Ez alkalomból hívjuk meg záró rendezvényünkre, melyen bemutatjuk a projekt legfontosabb eredményeit
és megoszthatjuk tapasztalatainkat egymással.

A rendezvény időpontja: 2008. december 10-11.
Helyszíne: DokuArt Központ, Budapest, Erkel utca 15. (www.dokuart.hu)
Házigazda: Kováts András, a projekt szakmai vezetője

A részletes program itt található.



Tisztelt Ügyfeleink!

A Menedék Egyesület elérhetőségei megváltoztak.

Projektiroda címe és telefonszámai

1082. Budapest, Corvin köz 2.III./1.
Tel.: 06 1 322 1502, 344 6224, 479 0273
Fax.: 06 1 479 0272
e-mail: menedek@menedek.hu

Szociális iroda címe és telefonszámai

1092. Budapest, Erkel utca 13./A, földszint 5.
Tel.: 06 1 411 1710, 411 1711, 215 7314
Fax.: 06 1 411 1711
Mobil.: 06 20 430 9919
e-mail: menedek@menedek.hu



Másképp segíteni- de hogyan?

Tréning Budapesten

A Menedék Egyesület migráns specifikus segítés és szakmai önismeret témákban 2008. november 5. és 8. között tréninget szervezett szociális szakemberek és migránsokkal foglalkozó önkéntesek számára.

A tréning alatt 11 résztvevő kapott betekintést a magyarországi migránsok helyzetébe, megismerkedett a kulturálisan kompetens segítés gyakorlatával, megosztotta a célcsoportról szerzett tapasztalatait, mélyítette szakmai önismeretét.

2008. november 19. és 22. között Debrecenben tartunk ugyanerre a tematikára épülő képzést.

A képzések az EQUAL projekt keretén belül valósultak meg, amelyet az Európai Szociális Alap és a Magyar Kormány finanszíroz.



Roma önarckép kiállítás

Rauh Edit, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium esélyegyenlőségért felelős szakállamtitkára a Telecom székházban tegnap megnyitotta az Önarckép projektünk roma anyagának kiállítását. A kiállítás megnyitón résztvettek azok a sajókazai diákok is, akik a képek egy részét készítették. A kiállítási anyag több vidéki helyszínen is látható lesz. A projekt anyagait itt láthatja.



Önarckép a híradóban

Az RTL Klub vasárnap esti híradójában riportot közölt az önarckép projektünkről, melyet itt nézhet meg.



A Menedék Egyesület találkozót szervez Magyarországon élő migráns nőknek

A Menedék Egyesület találkozót szervez Magyarországon élő migráns nőknek abból a célból, hogy egymással megismerkedjenek, tapasztalatot cserélhessenek itteni helyzetükről, javaslatokat fogalmazhassanak meg helyzetük javítására, és ha erre igény mutatkozik, közösen képviseljék a Magyarországon élő migráns nők érdekeit a jövőben. A találkozó 2008. november 8. szombaton 10 órakor lesz a DocuArtban, a IX. Erkel utca 15-ben, a Ráday utca és az Erkel utca sarkánál.



Halló - Mészáros Attila

A Menedék Egyesület munkatársával az Önarckép kampányról beszélgettünk.

A héten jelentek meg a fővárosi metrószerelvényeken a kampány plakátjai. Ezek valós önarcképek, vagy átvitt értelemben kell ezt érteni?
– Inkább átvitt értelemben. A kampány egy angol módszeren alapul. Ennek lényege, hogy a részt vevő művészek személyes kapcsolatot alakítanak ki a különböző hátrányos helyzetű csoportok tagjaival, hogy megtudják, mit akar nak ők üzenni a társada­lom nak. Közösen megalkot nak egy fotót vagy festményt, emellé pedig a plakátra felkerül az adott személy üzenete is. Célunk, hogy befogadóbbá tegyük a magyar társadalmat. A kampány első része a hazánkban élő menekülteket mutatta be júniusban, a ro mák kal foglalkozó képek pe dig a héten jelentek meg.

Mennyire tud egy ilyen kampány változást elérni abban a mély elutasításban, ami a társadalmunkat jellemzi például a romákkal szemben?
– A projekt volumene kicsi, nem várhatjuk el, hogy egy csapásra változást hozzon. A képeket azon ban körülbelül másfél millió ember láthatja. Ha csak tíz százalékuk elgondolkozik az üzeneteken, már elértünk valamilyen változást. Nyilván komolyabb eredményhez egy hosszabb kampányra lenne szükség.

Lesz folytatás?
– Igen. Egy másik szer vezet ezzel a módszerrel készít egy, a hajléktalanok üzeneteit felvonultató kampányt. Ennek a meg-jelenése az év végére várható.



Tartalom átvétel
Belépés
Admin